Ezen bejegyzés tekinthető bosszúnak, természetesen a finomabbik fajtából. Azokra a mindennapi atrocitásokra válaszol és különösen egyre, ami a minap történt velem, amelyek olyan arroganciával,erőszakosan furakodnak be az ember életébe, hogy a tehetetlen düh,megbántottság és félelem kavarognak egyszerre az ember fejében.

Azt gondolhatnánk,hogy egy 70 év körüli férfi már átesett a személyiségfejlődés azon szakaszán,amelyek az oviban elvett játék erőszakos visszaszerzésének sikerességén alapult,korából fakadóan az élet nagy állomásait átélvén, mint párválasztás, gyerekek, öregedés már tud különbséget tenni fontos és kevésbé fontos dolgok között, szintén korából fakadóan megtanulta a társas érintkezés alapszabályait,megélt évei alatt elég ideje maradt frusztrációit levezetni, látott eleget a világból ahhoz,hogy tudja a modern demokráciákban az ember az aluljáróban azon az oldalon megy ahol akar.De nem! Ez a 70 év körüli férfi a minap úgy gondolta, hogy tömpe hasával,az aluljáróban határozottan elémállva és a "Jobbra át!" felkiáltást határozott kézmozdulattal kísérve, megváltja az elnyomásban sínylődő, lázadni kívánó bal oladalon haladó emberek táborát.

Alaposabb elemzés után csak arra tudok gondolni, hogy talán így lázad az öregedés valóban személyiséget próbáló folyamata ellen és ezt, mint 30 éves,hasonló dilemmákkal küzdő meg is értem.Az élmény felvet egy másik kérdést is.Nem lenne jobb vidéken élni, ahol az egy négyzetméterre eső őrültek száma mégiscsak alacsonyabb, mint Budapesten?(Az árnyaltabb megértéshez pedig Ranschburg Jenő: Félelem,harag,agresszió című könyvét ajánlom)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.