Kinek ne lennének a múltjában plátói szerelmek? Persze mit értünk plátói szerelem alatt. A köznyelv talán a soha be nem teljesülő, egyoldalú szerelmet. A fogalom Plátónál minden nemi érzékiségtől mentes szerelmet jelent, amellyel férfi és nő egymásban csak a szellemi, esztetikai és erkölcsi tökéletességet szereti. Tehát egy nemiségtől mentes, viszonzott érzelemről beszél. Talán ez lehet a kulcsa az oly sokat vitatott férfi-nő barátságnak. (Mert tegyük a szívünkre a kezünket. Ugye egyikünk sem gondolja komolyan, hogy ellenkező nemből a legjobb barátunk, ugyan olyan lehet, mint egy azonos nemű barát!) Ezek a férfi-nő barátságok attól olyan szépek, hogy van bennük valami ki nem mondott feszültség és izgalom. Talán pont ettől a soha be nem teljesüléstől.

Ahogy múlnak az évek, megállapodunk valaki mellett. Családot alapítunk, és ha szerencsések vagyunk, akkor hosszú évek múltán is megmarad két ember között a kölcsönös tisztelet, szeretet és ragaszkodás. (A válási statisztikák sajnos azt mutatják, hogy kevés az ilyen szerencsés.) Viszont ahogy a szarkalábak szaporodni kezdenek, úgy kezd el  hiányozni az életünkből az izgalom, és az a bizonyos jóleső bizsergés, mikor egy szerelem elkezd kibontakozni. Sok pár esetében ekkor jön el a félrelépések ideje, amit vagy átvészel egy házasság vagy nem.

Szerintem itt segíthet újra a plátói szerelem! Egy „férfi-barát”, aki szépeket mondd, aki figyelmes, aki meghallgat és legalább úgy csinál mintha megértene, akinek látjuk a rajongó csillogást a szemében, és aki által újra átélhetjük azt, amit 16-18 éves korunkban éltünk át utoljára. Ez a családi életnek is jót tesz! Odafigyelünk magunkra,  így  a férjünk is vonzóbbnak lát, és a  gyerek sem egy frusztrált és ideges anyával találja szembe magát. Egyszóval egy kiegyensúlyozott és hűséges(!!!) asszonyt kap apa és gyerek!

Tanulság: Ha a házasságunkat laposnak és unalmasnak érezzük, gyorsan kerítsünk egy plátói szerelmet (ha nincs más, idézzünk föl egyet a múltból, vagy minimum kreáljunk egy képzelt plátói szerelmet) és egycsapásra újra  kéknek látjuk majd az eget! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://kormargo.blog.hu/api/trackback/id/tr222155745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whk 2010.07.22. 07:31:45

Zsanu, jó lenne tudni ki is ez a plátói Neked :)Egyébként pedig egyetértek.Még ha férjed van is olyan figyelmes és megjegyzi néha, hogy szép vagy az már nem tud annyira lázba hozni.Vajon miért?Mert talán már nem látod azt a tüzet a szemében.És amit látsz esetleg az utcán egy idegen szemében, akinek te esetleg egy szépséges nő vagy.Vagy látod a plátói szemében.És igen természetesen nem is kell ennél több.Viszont a plátói is plátóinak gondolja a dolgot vagy esetleg elkezd reménykedni?
süti beállítások módosítása