A képzeletünkben oly sokszor megjelent egy tökéletes utód, aki, mikor fizikai valójában is belép az életünkbe mérgesen, elkeseredve, majd végül beletörődve vesszük tudomásul azt a tényt, hogy a frissen világra érkezett kis emberke bizony önálló személyiséggel és akarattal rendelkezik. Ezzel érdemes villámgyorsan megbarátkozni, ha nem akarunk rövid úton megbolondulni.

A feladat ezután, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, tehát gyermekünk habitusát, tehetségét ill. tehetségtelenségét szem előtt tartva segítsünk minél nagyobb szeletet megismerni a világból.

Tanácstalanul állunk a nagy feladat előtt, hogy az új földlakó elméjének tiszta lapját csupa-csupa szép és hasznos dologgal írjuk tele! Hiszen Tejóisten micsoda felelősségteljes feladat. Ezt aztán nem szúrhatjuk el!

 A szülői állás viszont az év 365 napjának 365ször 24 órájára szól, és ember legyen a talpán, aki minden óra minden percében a legjobbat tudja nyújtani. Megkockáztatom, hogy ilyen nincs. Viszont mi van akkor, ha nem a maximumot nyújtom a gyereknek. Merthát enni ugye kell, illik azért néha tiszta ruhát venni, meg valami rendcsinálásra utaló jeleket hagyni a lakáson, a patkányok és csótányok elriasztása végett, minderre ugye a pénzt is meg kell keresni, és Természatanya jóvoltából egy család jobbesetben egy szülő párral, egy anyával és egy apával rendelkezik. Ők próbálják ezeket a feladatokat ellátni+ emellett hozni a 110%-ot gyereknevelés fronton. Huh. Hát ez mind ugye képtelenség, így próbálnak valami egészséges egyensúlyt teremteni a feladatok között.

Ilyenkor jön az, mikor a  ’gyerekelőtti időszámítás-elvei ’ hangos robajjal temetik maguk alá az újdonsült apukákat és anyukákat és a ’márpedig az én gyerekem nem lesz tvfüggő’ elvet a következők szerint módosítja:

 

Délelőtt 45 perc mese az pont elég arra, hogy az ember eszeveszett tempóban elmosogasson és motolla sebességgel odadobjon valamit a tűzhelyre, amiből remélhetőleg délre összeáll egy ehető ebéd.

 

Ebéd után csak 15 perc akármi, ami mozog,színes és leköti a gyereket addig, míg az ebéd romjait elpakolom.

 

Délután újabb 30 perc színesenmozgóizé, míg kicsit összerántom a lakást apa érkezése előtt.

 

Este 45 perc Shrekből, hogy válthassak néhány értelmes mondatot a hazaérkező házastársammal, mert mire ágyba dugjuk a gyereket már egyikünknek sincs  kedve sem beszélni, sem másra, csak eldőlni az ágyon és gondosan tanulmányozni a szemhéjunk belső oldalát.

 

Persze a kitartóbbak acélgerinccel próbálják legalább a fő csapásirányon tartani csemetéiket és azzal nyugtatják meg a lelkiismeretüket, hogy legalább Dórától hall egy-két angol szót a gyerek!