Szenvedély WANTED!
2010.08.16. 16:25
A whk által felkarolt plátói szerelem téma és a mozisztárok bejegyzés nyomán haladjunk egy kicsit tovább.
A hétköznapi erkölcsök és felfogás szerint egy jó házasságban minden igényünket kielégítik, és ha mégis hiányérzetünk maradna, akkor az nyilván nem egy jó házasság. Ez valóban így lenne?
Összekötjük valakivel az életünket, testi-lelki és gazdasági- szövetséget vállalva vele életünk végéig. Közös utódokat nemzünk és vállaljuk, hogy őket szerető, családi fészekben neveljük és készítjük fel a nagybetűs életre.
Évről évre több dolog köt össze bennünket. Az együtt töltött évek alatti közös élmények, gyerekek. Ha a házasság jól működik, a két ember végül tükörképe lesz egymásnak. Egyikük a mondat eleje, másikuk a vége. Testi lelki jóbarátság! De ez a nagy harmónia és összecsiszolódás végül a szenvedély rovására megy. Sőt, megkockáztatom, hogy egy ilyen igazán harmonikus kapcsolat csakis a szenvedélyek elcsendesülésével jöhet létre.
De mi lesz azzal a hiányérzettel amit a szenvedély hagy maga után? Mert aki egyszer belekóstolt, az hosszabb időre nem tud lemondani róla. Ezekre a helyzetekre fentebb a plátói szerelem volt a válasz, de lépjünk most egy lépéssel tovább. Mi történik akkor, ha mindkét fél érzi ezt a hiányérzetet és vannak annyira őszinték és bátrak, hogy ezt be is vallják egymásnak. Ekkor ez a két ember felteszi a kérdést: Szeretjük egymást, tiszteljük egymást, a legjobb barátok vagyunk, mindketten szeretjük a közös életünket, szeretjük a gyerekeinket, de nincsen bennünk szenvedély. Akkor a miénk egy rossz házasság, aminek véget kell vetni? Vagy nyugodjunk bele abba, hogy már soha sem érezhetjük azt a lángolást, amit annyira szeretünk?
Vagy segít a fantázia? Hiszen évtizedeken át egyetlen emberre koncentrálni, az magunk közt szólva, több mint embert próbáló feladat. De vajon tisztességesebb e ábrándozni egy idegenről, mint ágyba bújni vele? Segíthet-e, működhet-e egy mindkét fél számára nyitott kapcsolat?
A téma egyik hazai szakértője Dr. Szilágyi Vilmos szerint a merev előítéletek valójában tragikus tévedések, amik csak arra jók, hogy csődbe juttassák a házasságot. A holtodiglan-holtomiglan ígérete, az életre szóló szerelem és hűség illúziója helyett szerinte a pároknak szembe kell nézniük a valósággal, a képtelen elvárásokkal, amelyeknek megfelelni nemigen lehet, legfeljebb a megfelelés látszatát tartani, és közben hazudni, csalni, átverni azt, aki a legközelebb áll hozzánk.
A nyitott házasság a hűtlenség legalizálása lenne? Vagy hol húzzuk meg a határokat? Egyáltalán meg lehet húzni a határokat??? Ha szerelmet élek át valaki mással, nem hazugság e maga a nyitott kapcsolat? És a harmadikhoz való érzelmi kötődéssel számolunk-e? Mert hát ki garantálja, hogy nem uralkodik el rajtunk egy érzelem, amiről korábban azt feltételeztük, hogy képesek vagyunk kontrolálni? A biztos az, ha minden marad a régiben és megtanulunk együtt élni a hiányérzetünkkel? A legjobb válasz mégiscsak a plátói szerelem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kormargo.blog.hu/api/trackback/id/tr492225847
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.