Most nincs sztori, csak érzés, lényegtelen mozzanatok, ősz, egy kávézó, vagy csak egy olyan füstös, egyetemi kocsma. Ez az. Egyetemi. Kávé és cigaretta. Barátok, vagy csak szimplán ismerősök. Emberek, akikkel közös a hely, közös a hangulat. Magvasnak vélt eszmefuttatások, vagy kis, banális semmiségek. Az a gyomortájról feltörő és szétterülő nyomás. Énsajnálat, világfájdalom, az élet súlyának hitt vákuum, melybe csukott szemmel, magunkat látszólag megadva ugrunk.  Emlékek, melyekből századszor felidézve és elmesélve nem marad más csak mi magunk. Többnyire valamilyen csattanóra várunk. Nincs. Ez az egyetemi "szplín", melyet az  alma mater  mézédes és mámorító keblén csüngve nyelünk, és amikor elszakadunk tőle, az egész egy szürreális álom marad csupán, melyet egy füstös kocsma, egy kávé és egy cigaretta felidéz néhanap.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.