Az ember akkor ír, ha úgy érzi van mondanivalója.Ha úgy érzi, hogy ez a mondanivaló mások számára is fontos lehet, így tehát meg kell hogy ossza velük. Vannak akik pénzért írnak, és ,megjegyzem, meglehetősen jól. Vannak akikről írnak és vannak akiknek le sem kell írniuk a mondanivalójukat, mert megteszik ezt mások helyettük. Az embernek vannak olyan időszakai, amikor csöndes és üres. Semmi nem jár a fejében, néma.Viszont vannak olyan időszakok is, amikor úgy érzi csordultig telt mindeféle mondanivalóval és ha azonnal nem oszhatja meg valakivel ezeket a csodálatos felfedezéseket, akkor sírví fakad tehetetlenségében. Amikor már annyit kapott, hogy nem tud mást befogadni és most rajta a sor, hogy adjon. Bevallom az ilyen állapotok és beszélgetések mostanában nem bővelkednek az életemben. Hát olvasok. Az olvasás személytelen formában olyan izgalmas találkozás, mint amikor az ember kimegy egy évre külföldre és idegen emberek idegen gondolataival talalkozik.Olyan gondolatokkal, amelyek soha életében eszébe nem jutottak volna.És ott rácsodálkozik, hogy mennyire határtalan is az emberi elme és mennyire színes a világ és aztán már szenvedélyévé válik mindig új emberekkel, új gondolatokkal megismerkedni.Néha a könyvek ezek az új találkozások.Máskor meg ráeszmél arra az egyszerű szépségre amit a régi jelent.Ránéz a másikra, régi barát és szinte csak a mindennapok ügyes-bajos dolgain élcelkedünk, és eszébe jut a közös származás, ízlés, a gondok, amelyeket egymás vállán pihentetünk egy találkozás erejéig és elgondolkozik, vajon mi az a csodálatos varázslat ami két embert, barátot ilyen hosszú ideig egymáshoz köt.Vajon nyolcvan éves korunkban is együtt fogunk még nevetni a gyerekkori csínytevéseken? Amikor  plébinek eljárt a keze és Detti arcán csattant, mert a tiltás ellenére, az amúgy az orgonához cseppet sem vonzódó Dettus, elkezdte nyomkodni a hirtelen olyan érdekessé váló billentyűket?Judit szerint plébi azóta is ezért vezekel. És mindezt a várba menő apró, zötyögő kisbuszon kuncogjuk el, amiről természetesen azonnal eszünkbe jut a jó öreg  kisbusz amivel reggelente  iskolába mentünk és amin minden ember azonos ritmusban azonos irányban rugózott, a kiült műbőr üléseken, mintha élettelen gumibábuk lennének.

(Plébiről,aki telente Lada Samarájával húzott minket szánkón, olvashattok Elmer István riportkönyvében, amelynek címe: Mindenhol pap vagyok)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.